2018. december 11. kedd, Árpád

Látogatóink száma: 2364287 (8)

 

Freiwillige Feuerwehr Marktleugast Vajdaszentiványi Tűzoltóság Freiwillige Feuerwehr Tettau

Polgárőreink a temetőknél

2018.10.31-11.04. Egyesületünk idén is segíti a Halottak napi és Mindenszentek idején temetőbe látogatók biztonságos megemlékezését szeretteikre.

Polgárőreink október 31-én szerdán déltő este 8 óráig két váltásban összesen 5 fővel voltak jelen a temető parkolójában hogy az elhunyt szeretteinkre való emlékezés biztonságosabb lehessen. November 1-jén reggel 8 órától este 8 óráig álltak 3 váltásban polgárőr Kollégák a temető parkolójában, hogy a megemlékezés méltó lehessen. Mindkét nap lehetőség nyílt mikrobuszunk igénybevételére pilisszentiváni idősek, mozgássérültek részére településünk mindkét temetőjébe eljutni, és/vagy onnan hazamenni, ezen szolgáltatásunkat nagy örömünkre idén is többen  igénybe vették. A hosszú hétvége hátralévő részében napközbeni járőrözéssel, többszöri visszatérő ellenőrzéssel a temetőknél is jelen lesznek Kollégáink. Bízva, hogy mindenki méltó módon tud megemlékezni elhunyt szeretteiről, kérjük, hogy értékeket ne hagyjanak még lezárt gépjárműben sem, otthonukat rövid időre se hagyják nyitva illetéktelenek dolgát megkönnyítve ezzel. Az október 31-től november 4-ig terjedő kiemelt időszakot is természetesen körzeti megbízottunkkal egyeztetve, Vele együttműködve látjuk el szolgálatokkal önkéntes jelentkezések alapján a havi vállalt szolgálatokon felül. Vigyázzunk értékeinkre, vigyázzunk egymásra!

Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület

NyomtatásE-mail

Visit betroll.co.uk the best bookies

Felhőkép

Felhőkép

UV térkép

UV térkép

Széltérkép

Széltérkép

Hőtérkép

Hőtérkép