2020. szeptember 21. hétfő, Máté, Mirella

Látogatóink száma: 2384903 (6)

 

Freiwillige Feuerwehr Marktleugast Vajdaszentiványi Tűzoltóság Freiwillige Feuerwehr Tettau

36. heti polgárőr összefoglaló

A 36. héten 14 polgárőrünk 5 szolgálatot látott el, ami 29 óra 15 percet tartott és 65 óra 30 percet jelentett szolgálati órában, mely idő alatt szolgálati gépjárműveinkkel 377 kilométert tettek meg és 2 eseménynél segítettek önkéntes Kollégáink!

A héten először 3-án, csütörtökön ellenőriztünk bejelentést, mely szerint egy ismeretlen, rossz bőrben lévő férfi a Schuck kocsmától lejjebb ül a padon, nem néz ki jól. 2 polgárőrünk perceken belül a helyszínen volt, ahol már nem találta a férfit. A bejelentő pontos személyleírása alapján gyorsan sikerült megtalálni, már majdnem a Főtérnél tartott. Elmondása szerint egy görbe nap után barátjától tart haza Budapestre, minden rendben volt Vele, nem volt rosszul. Jó, hogy így odafigyelünk egymásra, ebben az esetben nem kellett intézkedni, de jó érzés, hogy nyitott szemmel járunk! 5-én szombaton hajnalban a Schuck kocsmából kaptunk bejelentést, miszerint egy nő illuminált és agresszív volt, most pedig nem találják. Kaptunk képet a hölgyről, járőreink megkezdték az ilyenkor szokásos protokoll elindítását, amikor is egy taxis a kép alapján annyi információval tudott szolgálni, hogy a 10-es út pilisszentiváni elágazása közelében látta szerinte az út szélén sétálni. Járőrpárosunk meg is találta a kereszteződés közelében egy murvás úton a nőt, akit a bejelentő haza is vitt, megköszönve gyors és hatékony segítségünket. Reméljük a hölgy azóta jobban van, mert nem nézett ki túl jól… Szombat éjjel és vasárnap hajnalban is akadt dolgunk polgárőr szolgálataink során. A Pest Megyei tevékenységirányítási központ kérte járőreinket, hogy ellenőrizzenek egy hangoskodás bejelentést Ürömön. Járőrpárosunk a megadott cím közelében nem tapasztalt kiérkezéskor hangoskodást, így elindultak visszafelé településünkre. Később az éjszaka folyamán ismét a Pest Megyei TIK kérte segítségünket, mely szerint Piliscsabán egy kocsmában hangoskodnak. Polgárőreink a helyszínre mentek, ahol igen hangos zene szólt. Járőreink kérésére a zenét kulturált szintűre halkították. Szolgálatunk visszatért településünkre, ahol folytatta közterületi járőrszolgálatát, majd hajnali autómosást követően hazatértek pihenni, hogy a vasárnapot családjukkal tölthessék egy kis alvást követően a járőrözéssel töltött éjszakát követően. Vasárnap délután kaptuk a lakossági bejelentést, miszerint a Kuczmag réten depózott, a Ságvári utca vízvezeték felújításához használt csöveket piszkálják fiatalok. Mire 2 polgárőr Kollégánk a helyszínre ért, senki nem volt már a Kuczmag réten. Járőreink is azt tapasztalták, hogy a csövek biztosan nem így voltak tárolva, szét voltak gurítva a réten, a tapasztalatokat és a bejelentés tényét átadták a délután kezdő járőrtriónak, akik fokozottan figyeltek a területre.

Köszönettel tartozunk polgárőreinknek, hogy ezen a héten is minden bejelentésre, eseményre a megfelelő gyorsasággal, a megfelelő létszámban tudtunk reagálni!

Pilisszentiváni Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.

Nyomtatás E-mail

Visit betroll.co.uk the best bookies

Felhőkép

Felhőkép

UV térkép

UV térkép

Széltérkép

Széltérkép

Hőtérkép

Hőtérkép