2021. augusztus 1. vasárnap, Boglárka, Boglár

Látogatóink száma: 2388592 (4)

 

Freiwillige Feuerwehr Marktleugast Vajdaszentiványi Tűzoltóság Freiwillige Feuerwehr Tettau

11. heti polgárőr összefoglaló

2021.03.15-21. A 11. héten 41 fő polgárőrünk 15 szolgálatot látott el, ami 170 óra 30 percet tartott és 471 óra 00 percet jelentett szolgálati órában, mely idő alatt szolgálati gépjárművünkkel 809 kilométert tettünk meg és 8 eseménynél segítettek önkéntes Kollégáink!

Az első eseményük rögtön a hét első napján történt. Épphogy a szolgálatukat megkezdték éjszakás polgárőreink, a közbiztonsági csoportban olvasták, miszerint Solymáron a Szentiváni utcában 4 fiatal randalírozik. A helyi körzeti megbízott kérésére szolgálatunk reagált a jelzésre. Kiérkezésünkkor a Szentiváni utca és környékét átvizsgáltuk, de jelzésre utaló körülményt nem találtunk. A rendőrkollégának vissza jelzést adtak járőreink, és visszatértek településünkre, folytatták közterületi járőrszolgálatukat.

Második eseményünk kedden történt. Nappalos szolgálatunkhoz a délután folyamán segítség kérés érkezett. Egy fiatal szentiváni fiú, a Vörösvárbányai vasútállomás irányából a Szélhegy vasútállomás felé haladt a töltés mentén, amikor állítása szerint egy vaddisznót látott, amitől úgy megijedt, hogy a biciklijét hátra hagyva hazáig szaladt. Járőrpárosunk a fiút visszakísérte kerékpárjához, majd a fiatal a biciklijével biztonságosan hazament. Ezután folytatták járőrtevékenységüket Kollégáink.

Ugyancsak kedden a nappalos szolgálatunk épp szolgálatváltás közben olvasta a közbiztonsági csoportban a segítségkérést, mely szerint személykereséshez kérnek segítséget Zsámbékon. Nemsokkal a jelzés után Kollégáink elindultak a megjelölt találkozási pontra, majd rövid egyeztetést követően megkezdődött a szervezett keresés. A személykeresést 21 óra 30 perckor felfüggesztették, a kint lévő egységek visszatérhettek településeikre. A keresésben részt vevő önkénteseknek reggel érkezett a hír, miszerint a keresett személy a hajnali órákban épségben megkerült.

Szerdán, nemsokkal 19 óra előtt kaptuk a segítségkérést a Solymári körzeti megbízottól, miszerint Solymáron a temetőnél koccanásos balesett történt. 2 fő éjszakai szolgálatban lévő, és 1 fő szolgálaton kívüli polgárőrünk reagált a kérésre és indult azonnal a helyszínre. Az éríntett felek megegyeztek, személyi sérülés nem történt, így félpályás útzár biztosítása mellett az egyik autót autómentővel elszállították, a másikkal pedig sikerült leállni az úttestről, ezt követően polgárőreink visszaadták az útszakaszt teljes szélességében, korlátozások nélkül a forgalomnak.

Csütörtöki nappalos szolgálatunk 12 óra 50 perckor kapta a segítségkérést a Solymári körzeti megbízottól, miszerint Solymáron a Terstyányszky Ödön úton a Lidl kihajtójánál baleset történt, forgalomirányításhoz kért segítséget Kollégáinktól a rendőr Kolléga. A helyszínelés idejére félpályás útzárat alkalmazva engedték a forgalmat polgárőr Kollégáink. 14 órára a helyszínelés végetért, járőreink visszaadták a forgalomnak a letisztított útpályát.

Szombat éjszakai szolgálatunk kocsimosás után visszafelé jövet látta, hogy a Solymári körzeti megbízott egy balesetnél segédkezik. Megálltunk, és forgalomirányítással segítettük a rendőri intézkedést, a forgalom folyamatos, váltakozó irányú biztosításával, míg a fél útpálya megtisztítása után visszaadtuk a forgalomnak azt.

Vasárnap a nappalos szolgálat a közbiztonsági csoportban lett figyelmes arra, hogy Pilisvörösváron eltűnt egy 3 éves kisgyerek. A találkozási pont a Pilisvörösvári Rendőrőrsön volt, ahova a környékbeli önkéntesek és rendőrök eligazítás céljából érkeztek. Innen együtt indultak el a Pilisvörösvár Nyár utca végéhez, innen indult volna a szektorális keresés. Azonban mielőtt a járműves és gyalogos egységek útnak indultak volna kapták a jelzést, miszerint épségben megkerült a gyermek. Szolgálatunk visszatért településünkre, ahol folytatták közterületi járőrtevékenységüket.

Az esti szolgálat váltása után nemsokkal kaptuk az újabb jelzést, miszerint Budakeszin egy idős, demens hölgy eltűnt. Elsősorban a résztvevő környező települések önkéntesei a rendőrséggel közösen Budakeszi bel-, és külterületére koncentráltan kezdték meg a keresést. Rövid idő elteltével nagyobb körben, majd országosra terjesztették ki az eltűnt személy keresését. A település teljes átvizsgálása után, éjfél elött nemsokkal a személykeresést felfüggesztették, mivel vélhetően már nem tartózkodott ekkor Budakeszi területén a hölgy. A keresésben részt vevő önkénteseknek reggel érkezett a hír, miszerint a keresett személy a hajnali órákban épségben előkerült.

Köszönettel tartozunk polgárőreinknek, hogy ezen a héten is minden bejelentésre, eseményre a megfelelő gyorsasággal, a megfelelő létszámban tudtak reagálni!

Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület

Nyomtatás E-mail

Visit betroll.co.uk the best bookies

Felhőkép

Felhőkép

UV térkép

UV térkép

Széltérkép

Széltérkép

Hőtérkép

Hőtérkép